Reggel 7-kor indulás. A müezzin kiabált messziről, bár ezt már megszokhattuk. Még sötétben indultunk el, 5-en. Egy mentőautó CH4) elől, kamion (CH3), mi, a 83-as majd egy lakóautó (89). Az első 30 km-en volt vagy 4 ellenőrzési pont. Oda vissza adtunk fitch-et, a jó ég tudja mit csinálnak vele. Későb is sok helyen van ilyen rendőri ellenőrzési pont, annak ellenére, hogy falu nem nagyon.
Ez már igazi Afrika, kinézetre és érzetre is olyan, ahogy az ember elképzeli. A városban is érződik a szegénység, az út mellett felbukkanó kis viskók, eszkábált kalyibák pedig egyértleművé teszik.
 A mai cél Nouakchott, ahol több napot is el akarunk tölteni. Egyrészt bevárni a mezőnyt, másrészt pihenni egy kicsit. Az ottani kemping európai mércével mérve is jó, mi pedig egyik ajánlott útvonlra sem tudunk úgysem bemenni.
 A versenyzők a mai napon lépik át a határt. Remélhetőleg nem lesz sok bajuk, bár mi 8-an eltöltöttünk 5 órát, 160-an lesz egy kis tumultus...
 Korán reggel sajnos bekövetkezett az első műszaki probléma is: a 83-as sebességváltója elromlott. Itt az úton nem tudjuk megszerelni, be kell vontatnunk olyan 400 km-en át Nouakchottba. Remélhetőleg nincs nagy baja, automata váltót szerelni a sivatagban nem egyszerű.
 Vettünk helyi telefonkártyát, elvileg tudunk majd netezni és telefonálni.

 Megérkeztünk, minden rendben. Most két npig pihenés és szerelés van. Ha ez kikerül, a helyi kártya működik.
 A járműkövetés 24 órás elcsúszással látható, nem kell aggódni!

 Korán reggel indultunk, hogy legyen esélyünk a nagy csapat előtt átérni Mauritániába. Kb 700 km-t tettünk meg, a táj elég egyhangú, lapos sivatag. Pár nap alatt derült ki, hogy miért háborúznak a Mauritánok ére a MArokkóiakkal: a felszín alatt hatalmas ivóvízkészlet van, és jelentős a foszforbányászat is. A 700 km-t lényegében úgy tettük meg, hogy egyetlen városon sem kellett keresztül mennünk - egyedül Dahla-t vehettük volna számításba.
 Menet közben megálltunk a Ráktérítőnél. Helyi tábla is jelzi, a Bamakósok táblája az idén már nem volt meg. Elég viseltes is volt már, és vagy tönkrement, vagy ellopták. Az idei futam hozott újat, de mi hamarabb jártunk ott. A székelyek kopjafája rendületlenül áll.
 A határ előtti utolsó benzinkúton megtankoltunk, vettünk vizet. Mauritániában már nem biztos, hogy kapunk üzemanyagot, és a minősége is erősen kérdéses.
 8 autóban érkezünk összesen a határra. 5 óra alatt verekedtük át magunkat rajta. Mindkét határon 4-5 helyen kell intézni a papírokat. A két határ közötti senki földje tele van autóronccsal, egyéb műszaki hulladékkal. Út nincs, csak kő meg homok. Egészen jól járható volt, már legalbbis ahhoz képest, amire számítottunk. A határsáv tele van aknákkal, a kitaposott útról nem érdemes letérni. Legelől egy helyi ment, mi meg mindannyian utána. Valószínűleg csak üzeltelni ment a roncsok közé, ráadásul erősen jobbra, az itiner pedig erősen ajánla a balra tartást az aknák miatt. De neki se lett baja, mi is visszaverekedtünk a helyes(nek vélt) biztonságos nyomvonalra.
 A határon először úgy tűnt, gorsan átjutunk, de nem így lett. Egy helyi ember segített intézni a papírokat, szép színe napszemüvegben (erre itt iparág épül). Itt is be kellett menni vagy 5 helyre, ujjlenyomatvétel, fénykép, papírok intézése. És kezdődtek a problémák, mert pl. az országba nem lehet alkoholt bevinni (kapni sem), illetve az egyik srác 2 éve hozott egy autót, amit kilépéskor nem regisztráltak, vagyis a nyilvántartásuk szerintmég az országban van, ezért követelték tőle az 1800 EUR adót. Ő egyelőre nem is jött tovább velünk, ott maradt a határon, remélhetőleg ha ma befut a csapat, sikerül elintézni az ő baját is. Az idegenvezetőnk elvitt egy kempingbe, ahol fegyveres őrök vigyáztak ránk az éjjel.