A határon átlépve a táj teljesen megváltozik. Itt már szavanna van, sok a fa és a fű. Itt már lovakat is lehet látni, bár elég soványak. A belépés teljesen egyszerű, 10 perces procedúra. Megkapjuk az útlevélbe a pecsétet, egy ápolónő valami műszerrel megvizsgál (szűrik az ebolát), és már mehetünk is.
 A házak itt inkább vályogból vannak. Sok a szemét itt is, de valahogy gazdagabbnak látszik a környék. Az emberek is dolgosabbnak tűnnek, a kunyhók mellett sok helyen bekerített zöldséges kertek. Mindenki foglalkozik valamivel, és árulja az út szélén a portékáját. Az emberek barátságosak, integetnek. Az ajéndékokért nem követelőznek, sok gyerek oda sem mer jönni az autóhoz. Folyamatosan megbámulnak minket is, nagyon kirívunk a környezetből nem csak az autó miatt...
 Rengeteg a leromlott autó, a végletekig haszálnak mindent. De nagon sok új, tökletes állapotú terepjárót is látni, ami otthoni mércével sem olcsó.
 Este érünk be Diemába. Az itiner szerint 3-ra kellett volna beérni, ami a határátlépés és az útiszonyokat tekintve képtelenség, nem is ért oda a mezőny 10%-a sem. Végig aszfalt van, de hatalmas kátyúkkal, nagyon veszélyes rajtuk gyorsan menni. A fekvő rendőrök is durván magasak, ha nem veszi komolyan az ember, könnyen töri az autót.
 Diemában egy angol nő vezette árvaházba mentünk. A csomagokat Pam-nek adtuk át, mindenki hordta be középre egy nagy kupacba, amit Pam emberei szállítottak el. Persze a körnező házakból is volt nagy csődület, folyt az ajándék osztás.
Este volt egy kis helyi műsor, dobolás, táncolás, nagyon hangulatos volt.
 Mivel későn értünk be nem mentünk már tovább aznap este.

Bamako-s motorosok

Az itatónál

Egy kis szakmaiság ;-)

Falukép

A mosónők...

Teherhordás

Az adományok kipakolása

Pam

Pákó dobol